FreeDee 3D nyomtatás black friday és Ajándékterminál

Ha elkapott már valakit régóta a láz és egy ideje 3D nyomtató vásárlása foglalkoztatja, az idei évben a hazai piacon is széles kínálattal találkozhatunk. Az asztali 3D nyomtatók egymillió forint alatti ára azonban nem mindenkit csábít egyből vásárlásra, az olcsó 3D nyomtatók inkább a nyugat-európai vagy tengerentúli fizetésekhez lettek pozicionálva. A fekete pénteken (black friday) várható akciók azonban elérhető közelségbe hozhatják a 3D nyomtatás technológiáját azoknak is, akik nem akarnak óriási összeget költeni a legújabb csodakütyükre.

MakerBot_Replicator2_3D nyomtató

Nemrég az ország első 3D nyomtatási és 3D szkennelési technológiákra specializálódott oktatási stúdióját és Makerbot Innovációs Központját nyitotta meg a FreeDee, akik már évek óta forgalmazzák Magyarországon a világ egyik legnépszerűbb márkáját, Stratasys csoportba tartozó Makerbot Replicator modelleket. Most pénteken, a fekete péntek alkalmával rendkívül akciókkal készültek: a black friday és a cyber monday időszakban rengeteg gép jelentős kedvezménnyel lesz kapható. Az amerikai Makerbot gépei mellett a 3D Systems Cube 3D nyomtató is akciós áron lesz kapható, így mindenképpen árdemes lesz ellátogatni a FreeDee 3D nyomtató webshop Black Friday oldalára november 27. és december 1. között.

blackfriday718x718

A világ egyik legnépszerűbb és legmegbízhatóbb asztali 3D nyomtatója, a Makerbot Replicator 2 a legjobb választás lehet azoknak, akik most szeretnének belépni a 3D nyomtatás világába: könnyű használat és megbízható vezérlés jellemzi, raádásul az egyik legnagyobb és legaktívabb felhasználói táborral rendelkezik. A Makerbot magyarországi forgalmazójától vásárolva folyamatos műszaki támogatást is kaphatunk, a népszerű MakerCare program is a FreeDee szakszervizében érvényesíthető. A 3D Akadémián pedig kezdő, haladó és speciális oktatásokon is résztvehetünk 3D nyomtatás, 3D szkennelés és 3D modellezés témakörökben.

Amennyiben már van saját 3D nyomtatónk, de úgy érezzük, nagyobb szakértelemmel többet hozhatnánk ki gépünkből, szakmai konzultációra illetve műszaki tanácsadásra is lehetőség van a FreeDee 3D Akadémia stúdiójában, ahol nem csupán tucatnyi hálózatra kötött 3D nyomtatót, de professzionális 3D szkennerekkel is találkozhatunk. A luxembourgi Artec cég világhíró nagyfelbontású kézi 3D szkennereiről, az Eva modell talán a világon leggyakrabban használt fehérfény-szkenner, amely alkalmas mind emberek, mind nagyobb tárgyak pontos szkennelésére. Kisebb, részletgazdagabb tárgyak 3D szkennelésére az Artec Spider illetve Space Spider 3D szkennerek alkalmasak, míg az alacsonyabb árkategóriában az Eva Lite lehet a legjobb választás, ezutóbbi azonban nem képes színes modellek előállítására.

artec-space-spider_09_v2

Habár a fekete péntek általában a hagyományosabb fogyasztói cikkek vásárlóira szokott fókuszálni, minden bizonnyal a tech.őrültek is aktívabban böngészik az internetes áruházak virtuális polcait az akciós időszakban. Ráadásul egy 3D nyomtató nem feltétlenül kerül többe mint egy televízió: aki  megfizethető áron szeretne nagyértékű 3D eszközöket beszerezni, remek lehetőség lehet a most következő hétvége. Meglévő készülékünkhöz különleges alapanyagokat is vásárolhatunk, a fa 3D nyomtató alapanyagtól kezdve a színes, flexibilis műanyagszálakig rendkívül széles a paletta.

DSC_0198

‘voronoi doubleshell’ 3d nyotatott karkötő

És ha már beszereztünk egy 3D nyomtatót, a karácsonyra való készülődés is sokkal könnyebben megy majd: egyedi ajándékokat tervezhetünk és készíthetünk szeretteinknek, akár 3D szkenneléssel készült miniszobrokat vagy egyedi tervezésű 3D nyomtatott ékszereket.

DSC_0430

3d nyomtatott generatív karácsonyfadíszek

Karácsonyfa díszek is készülhetnek 3D nyomtatással, ahogyan az a melékelt képeken is látszik, melyeket a hazai parametric | art tervezett és gyártott, egyébként éppen egy Makerbot Replicator 2 asztali 3D nyomtató segítségével. Az általuk használt gép már több, mint 3 éves, és 12000 óránál is többet dolgozott már. A 3 éves Replicator 2-es gyakorlatilag egy igásló: az évek alatt azonban egyetlen gyári alkatrészt sem kellett cserélni benne, de a gép azért egy kicsit fel lett tuningolva. Organikus formavilágú, parametrikus eljárásokkal tervezett lámpákat is készítettek már a géppel, a 30 cm magas ‘holes’ lámpa teste 2 darabból készült el a 15 cm magas tárgyak nyomtatására alkalmas masinával.

IMG_3898

‘holes’ generatív 3d nyomtatott lámpa

A Design Terminál hamarosan megrendezésre kerülő Ajándékterminál rendezvényén is árverésre kerül majd egy külön erre az alkalomra készített csomag: arany, ezüst és fehér színű PLA bioműanyagból készült ‘voronoi cuff’ névre keresztelt 3D nyomtatott karkötők is lesznek a felajánlott termékek között. A FreeDee MiniMe szolgáltatása is ott szerepel a listán, így a jótékonysági árverés alkalmával 3D szkenneléssel és 3D nyomtatással készült kis szobrok is gazdára találhatnak majd.

11215085_869377236491547_4462716134008865820_n

Design Terminál – Ajándékterminál

Mi, akiket érdekelnek a 3D technológiák és minden vágyunk, hogy saját 3D nyomtatónk és 3D szkennerünk legyen, legyünk tehát résen az elkövetkező napokban, hiszen a black friday és a cyber monday közötti időszakban megéri majd 3D nyomtatási termékeket venni, utána pedig látogassunk el a Design Terminal-ba az Ajándékterminal rendezvényre, és kerüljön idén a karácsonyfa alá valami, aminek köze van a 3D nyomtatáshoz!

A Velleman K8200 open-source 3d nyomtató

Hamarosan következik majd egy bejegyzés a 3D nyomtatással készíthető egyedi karácsonyi ajándékokról is, az ünnepi ötletbörze előtt azonban szeretném bemutatni az egyik kedvenc 3D nyomtatómat, amely megfelelő eszköz lehet akár a karácsonyi, akár a nemrég véget ért Halloween-i dekoráció 3D nyomtatással történő elkészítéséhez. Egy viszonylag olcsó asztali 3D nyomtató segítségével egyedivé tehetjük a szokásos dekorációs tárgyakat is, mint péládul a karácsonyfadíszek, de egyedi ajándékokat, 3d nyomtatott ékszereket, dísztárgyakat is készíhetünk akár különleges 3D nyomtatási alapanyagokból is.

 

A mai bejegyzés főszereplője a belga Velleman cég K8200 típusú open-source 3D nyomtatója lesz. A K8200 3D nyomtató tavaly debütált a New York-i Maker Fair-en, azóta pedig töretlen népszerűségnek örvend, olyannyira, hogy mára ez a világ második legnagyobb példányszámban eladott 3D nyomtató KIT-je. A KIT megnevezés azt jelenti, hogy a 3D nyomtatót alkatrészenként csomagolva, készletben vehetjük meg, majd azt a szakszerű, minden részletre kiterjedő 800 oldalas magyar nyelvű lerás alapján nagyjából egy hétvége alatt magunknak kell összeszerelnünk. A saját magunk által megépített 3D nyomtatónak több előnye is van: építés közben alaposan megismerhetjük gépünk működését, a kalibráció is sokkal gyorsabban megy majd, ráadásul – köszönhetően a nyílt forráskódú szoftveres és hardveres megoldásoknak – szabadon módosíthatunk a gép design-ján, és alakíthatjuk azt saját szájízünknek megfelelően.

A K8200 3D nyomtatót az Open Electronics cég fejlesztette. Céljuk egy olyan, elérhető árú 3D nyomtató KIT elkészítése volt, amely könnyen megépíthető, könnyen átalakítható, és emellett jóval nagyobb – már használható – építési térfogattal rendelkezik, mint a piacon párezer dollar körüli összegért kapható otthoni vagy irodai felhasználásra szánt elérhető árú 3d nyomtatók. A K8200 DIY szereld-magad 3D nyomtató gyorsan és egyszerűen működik, ráadásul képes dolgozni szinte a piacon kapható összes 3D nyomtatási alapanyaggal. Miután elkészült az első nyílt forráskódú prototípus 3Drag néven, a tömeggyártást már a belga DIY óriáscéggel, a Velleman-nal közösen szervezték meg; ekkor kapta az eredeti 3Drag név helyett a K8200 típusjelzést az open-source 3D nyomtató.

 

Velleman K8200 3D nyomtatóval készült tárgyak

Ilyen a nyomtatási minősége az alap változatnak

A Velleman 3D nyomtatója a világ második legnagyobb példányszámban eladott gépe, masszív és strapabíró felépítése miatt kedvelt munkaeszköze let a műhelyeknek és barkácsszalonoknak. Az autószerelőtől a keramikusig, a cukrásztól a gravírozóig sokféle terüelten alkalmazzák már nagy sikerrel ezeket a kifejezetten olcsó 3D nyomtató KIT-eket, hiszen netti 550 € alatti áron megvásárolható Magyarországon is. A Conrad elektronikai nagyáruházban is kaphatóak a gépek, ott azonban – mivel KIT-ben árulják – semmiféle technikai támogatást vagy garanciát nem kapunk a 3D nyomtatóra, csupán a KIT tartalmára. Mindenfajta magyar leírás nélkül a felhasználóra bízzák, össze tudja-e építeni élete első 3D nyomtatóját.

 

K8200 Velleman 3D nyomtató összeszerelhető

K8200 3D nyomtatók kalibrálásra várva

Van azonban Magyarországon kizárólagos disztribútora is a Velleman-nak; a GigamaX3D importálja és értékesíti kiskereskedelmi forgalomban a 3D nyomtatókat és 3D tollakat, míg a nagykereskedelmet az országos lefedettségű Copy Depo látja el. Így szerencsére olyan helyeken is elérhetővé vált a K8200 3D nyomtató, mint a MediaMarkt, Extreme Digital vagy az Office Depot. A GigamaX3D által forgalmazott FDM technológiás 3D nyomtató gépekhez a budapesti bemutatótermükben biztosított a szervizháttér, minden egyes eladott összeszerelt vagy dobozos gépre vonatkozik egy év garancia, a KIT-ekhez és a komplett 3D nyomtatókhoz pedig egy hónap telefonos támogatás. Így ha esetleg elakadnánk a 3D nyomattó építése közben, könnyedén magyar nyelvű segítséget is kérhetünk, de ha bevisszük a gépünket, technikusaik szívesen segítenek beállítani. A K8200 itthon is a legnépszerűbb 3D nyomtató, töretlen népszerűségét pedig annak köszönheti, hogy rendkívül könnyen megépíthető, továbbépíthető, átalakítható és bővíthető. Az open-source harver és szoftver lehetővé teszi számunkra, hogy új funkciókkal, upgrade-ekkel lássuk el gépünket, így a 3D nyomtatási minőség a professzionális gépekével vetekedhet. Nekem is az egyik kedvenc gépem a Velleman 3D nyomtatója, mégpedig ez a 3 legfontosabb oka: olcsóság, minőség és bővíthetőség.

K8200 3D nyomtató standard kit

Velleman K8200 3D nyomtató KIT összeszrerelve

 

Olcsóság

A 3D nyomtató KIT ára forgalmi adó nélkül 170 ezer forint, amely tartalmazza a kész 3D nyomtató összes alkatrészét, beleértve az elektronikai vezérlést, vezetékeket, léptetőmotorokat és azok vezérlőit, végálláskapcsolókat, extrudált alumínium építőelemeket, szerelvényeket. Ellentétben a népszerű RepRap open-source 3D nyomtatókkal, a Velleman K8200 3D nyomtató kit nem tartalmaz 3D nyomtatott műanyagalkatrészeket, a kit-ben található műanyag elemek mind fröccsöntéssel, nagyszilárdságú ipari műanyagból készültek. Az összes többi alkatrész alumíniumból készült, így a készülék váza különösen stabil és masszív, aminek több előnye is van. Mindent összevetve a Velleman K8200 3D nyomtató technikai specifikációja és alacsony ára miatt az egyik legjobb ár/érték arányú 3D nyomtató a piacon, amely a legjobb kezdőlépés lehet annak, aki szeretne belépni a 3D nyomtatás világába. Kompromisszumokat nem is igazán kell kötnünk: a gép 200 mikronos rétegekkel viszonylag nagy tárgyakat képes készíteni, ráadásul a vízszintes rétegek vastagsága tovább finomítható különböző kiegészítők felszerelésével. A teljesen funkcionális 3D nyomtató alapgépből így szájízünk szerint alakíthatunk a későbbiekben egyedi célgépet is, megfizethető ára miatt nem véletlen, hogy hatalmas népszerűségnek örvend.

 

Minőség

A Velleman 3D nyomtató KIT minden egyes alkatrésze kiváló minőséget képvisel, a belga Velleman cég szigorú minőségügyi követelményeiről az ősszel a 3D nyomtató gyártó székhelyén tett látogatás során én magma is meggyőződtem. Az olcsóbb open-source 3D nyomtatók jellemzően gyenge minőségű anyagokból készülnek, ez a gép azonban hobby-CNC gépek építéséhez használatos elemekből készült, nem játékszer csupán. Alig találunk műanyag alkatrészeket a gépen, azok is nagyszilárdságú ipari műanyagokból fröccsöntött eljárással készültek. A magyar nyelvű összeszerelési útmutató rendkívól részletes és mindenre kiterjedő, a visszajelzések szerint néhol már-már szájbarágós. Speciális szerszámok is szükségesek lehetnek azonban a 3D nyomtató összeépítéséhez,;amennyiben nem vagyunk biztosk benne, hogy megbirkózunk a feladattal, kérhetjük összeszerelt és kalibrált állapotban is a K8200 3D nyomtatót. A 3D nyomtatás minősége azonban a 3D nyomtató technikai specifikációin túl nagyban függ a felhasznált 3D nyomtató filament minőségétől is, bár nem feltétlenül jelent rosszabb minőséget az sem, ha hihetetlenül olcsó PLA 3D nyomtató filamentet látunk valahol.

K8200 3d print quality

Ilyen a felületi minősége az alap K8200 3D nyomtatónak

 

Bővíthetőség

És akkor vegyük szépen sorra, milyen gyári kiegészítőkkel lehet fejleszteni az open-source 3D nyomtatót:

1. SD modul és LCD kijelző Velleman K8200 3D nyomtatóhoz: az önálló vezérlő segítségével búcsút inthetünk a folyamatos, USB kábelen történő számítógép-vezérlésnek, a 3D nyomtatód a SD kártyáról tölti be a 3D nyomtatáshoz szükséges információkat. A modul teljes egészében működteti a 3D nyomtatód, nem szükséges számítógép (a 3D objektum szeletelése és SD kártyára történő mentését azonban megelőzőleg számítógépen kell elvégezni). Az előreprogramozott kontrollert a 3D nyomtató alaplapjához csatlakoztatva egy firmware frissítés után a vezérlő oldalán található nyomó- és tekerőgombbal választhatjuk ki a kívánt funkciót, a nyomtatási beállításokat egy 3D nyomtatáson belül is megváltoztathatjuk és felülírhatjuk ezzel a hasznos kis szerkezettel. Ami a legjobb benne, hogy a vezérlőegység burkolata – az alaplap burkolatához hasonlóan – 3D nyomtatható –stl formátumban ingyenesen letölthető, így az általunk választott színben és anyagból, esetleg a modellt módosítva készíthetjük el 3D nyomattónk elektronikai vezérlőinek készülékházait.

K8200 3D printer standalone controller

SD controller LCD kijelzővel K8200 3D nyomtatóhoz

2. Proxxon vagy Dremel adapter – egy szintén ingyenesen letölthető és 3D nyomtatható 3D modellnek köszönhetően a K8200 3D nyomtatónkat könnyedén átalakíthatjuk CNC maró vagy gravírozó berendezéssé, a 3D nyomtatónk felépítése ugyanis tökéletesen megfelel ezekre a célokra is. A nagyfordulatszámú szerszámok egy adapter segítségével az extruder helyére rögzíthetőek, az extrudert mindössze 2 csavar meglazításával a vízszintes tengely szélére csúsztathatjuk.

K8200 3D printer and CNC machine

@ parametric | art
K8200 3d nyomtató CNC maróvá alakítva

Egy firmware módosítás után a gépünket open-source CNC gépként használhatjuk a saját szoftverén keresztül, a gép típusát azonban át kell állítanunk 3D nyomtatóról CNC router-re. Így akár nyomtatott áramköröket is készíthetünk magunknak a megfelelő rézlemezből, domborműveket, plasztikákat marhatunk ki puha anyagokból, például műanyaghabokból vagy balsafából. Mivel a fej csupán a Z tengely irányában mozog, a munkadarabot jól le kell rögzíteni a munkalaphoz, hiszen ilyen esetekben jóval nagyobb igénybevételek ébrednek a szerkezetben.

3. 0.35 mm Extruder upgrade készlet – ha eleget kísérleteztünk a megszokott 0.5 mm-s düznivel és szeretnénk kipróbálni finomabb felbontást és vékonyabb 3D nyomtató filamentet, ennek a készletnek a segítségével gyorsan és egyszerűen átalakíthatjuk gépünket, hogy 1.75 mm-s 3D nyomtató filamentet használjon és az extrudere végén 0.35 mm átmérőjű, vékony fúvóka legyen a részletgazdagabb 3D nyomtatás érdekében. Vékonyabb düznivel vékonyabb rétegekkel és jobb vízszintes felbontással képes dolgozni a 3D nyomtató, sőt, ha a Z tengely upgrade készlettel együtt építjük be a K8200 3D nyomtatóba, akár 60-100 mikronos felbontást is elérhetünk nyomtatási minőségben.

 

3D nyomtato FDM extruder upgradekit

Extruder upgrade K8200 3D nyomtatóhoz 0.35 mm düznivel 1.75 mm tmérőjű filamenthez

4. Z tengely upgrade készlet – segítségével akár 60-100 mikronos rétegvastagsággal és 100 mikronos vízszintes pontossággal tudunk nyomtatni egy hihetetlenül olcsó géppel. Az eredeti 3D nyomtató KIT-ben található Z tengely vezérlést, amely egy menetes szár volt, precízen megmunkált trapézmenetes szárra és orsóra cserélhetjük ezzel a készlettel. Nagyjából fél óra alatt egy csekély beruházással a kétszeresére növelhetjük a 3D nyomtatási minőséget kedvenc gépünkön, ráadásul a készülék kinézete egyáltalán nem változik meg! A továbbfejlesztett extruderrel együtt elképesztő minőségre számíthatunk, el sem hinnénk, hogy egy 200 ezer Ft körüli 3D nyomtatóról beszélünk.

K8200 3D nyomtató Z tengely upgrade

K8200 3D nyomtató precíziós Z meghajtás

Ezen kívül számos egyedi kiegészítő található a K8200 3D nyomtatóhoz, hiszen az open-source közösség aktívan részt vesz a temrék továbbfejlesztésében. Rengetegen készítettek hozzá zárt burkolatot, LED világítást, különleges hűtést, vagy akár wifis vezérlést – az arduino alapú vezérlő szabadon átprogramozható és bővíthető. Az egyik kedvencem a nemrég lezajlott római Maker Faire rendezvényen bemutatkozott csokoládé- és tésztaextruder volt, amely a K8200 3D nyomtatóból csokinyomtatót vagy tésztanyomtatót képes varázsolni. A forró, olvasztott csokoládét fecskendő szerű szerkezetből adagolva majd extrudálás után gyorsan lehűtve egyedi alakzatokat lehet csokoládéból 3D-ben nyomtatni, és nem szükséges hozzá méregdrága, sokmilliós csokinyomtató. Hála a kísérletező kedvű open-source közösségnek, a K8200 folyamatosan fejlődik, az egyik ismerősöm például a Z tengely vezérlését meg is duplázta, így még finomabban pozicionálható függőlegesen a 3D nyomtató feje. Így a K8200 3D nyomtató már nem csupán barkácsműhelyeknek, de cukrászműhelyeknek is hasznos termelőeszköze lehet, feltéve, ha szeretnének egyedi formákat, akár 3D-szkenner segítségével digitalizált embereket 3D-ben csokoládéból kinyomtatni. Na de ki ne szeretne? Kedvcsinálónak itt egy nagyszerű video: